2016. június 17.
2016. június 16. írta: Zentai Anna

2016. június 17.

Június 17. péntek – A Nap és a Vénusz távolodó együttállása a Nimród csillagkép felett a felfényesítés idejét üzeni. Most helyeződik vissza a fény, napról napra egyre erősebben, most tudjuk még fényesebbé, erősebbé, ragyogóbbá és teljesebbé tenni életünket, kapcsolatainkat. A Vénusz már Nimród elengedő, Tejútra nyújtózó karjánál halad, így érzelmi-párkapcsolati téren, a felvállalást már az elengedés követi. Ezzel a csillagképi háttérrel lép ma este a Vénusz a Rák zodiákus jegyébe, ami által az eddigieknél érzelmesebb, érzékenyebb, titokzatosabb és óvatosabb, lágyabb női rezgéseket hozó időszak következik. A Rák jegy, mint a külső, vagy belső otthonteremtés jelenik meg utunkon, de a múlt kutatása is ő, a Vénusz pedig ezen belül a harmónia, a szépség, az esztétikum megjelenése, vagyis a lelki harmóniát, az otthonaink békéjét, a családi kapcsolatok harmóniáját tudjuk megteremteni-megélni az elkövetkezendő időszakban. A szerelemben és az emberi kapcsolatokban, bármilyen helyzet adódik, fontos lehet, hogy felkutassuk annak eredetét, gyökerét, mert így kaphatunk megoldó meglátásokat.
Mindehhez kapcsolódik a délutáni órákban a Skorpió jegyében járó Hold és a Mars együttállása, a Mérleg csillagkép alatt – lelki erő és akarat ébred fel és a háttérben ott érezhető a magasabb, égi igazság és rendeltetés, ami jóval a földi szabályok felett működik! Most ráérzékelhetünk erre az égi igazságosságra, belső iránytűnk, rezgéseink, feltörő érzéseink mögött a jövőt érintő igazságok mérettetnek meg – vajon mi az, ami megállja a helyét a jövőben is?
ZenTaiAnna

A bejegyzés trackback címe:

https://fenyszovo.blog.hu/api/trackback/id/tr258815310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása